"Biztosítás" címkéjű bejegyzések
2010.03.24. 11:42 szerk.
A lakóépületek felének nincs társasház-biztosítása Magyarországon, ami baj esetén komoly anyagi nehézségbe hozhatja az érintett lakóközösségeket. Az általában márciustól-májusig megtartott lakógyűlésekkel elindult a kötések idei szezonja, érdemes megfontolni a szerződést, hiszen a védelem mellett spórolni is lehet vele.
Elindult a társasház-biztosítások szezonja: a lakóközösségek túlnyomó részében március-május tájékán hívják össze a közgyűléseket, amelyek során a többi közt az épületek biztosításáról is döntenek. Ilyenkor lehet eldönteni, hogy a társasház köt-e biztosítást, illetve, hogy a meglévőjét annak évfordulóján megtartja-e, vagy új biztosítóhoz fordul.
Sajnos ma Magyarországon még mindig magas az olyan épületek aránya, amelyek nincsenek egyáltalán bebiztosítva: egy tavalyi felmérés szerint vidéken a társasházak több mint felének nincs biztosítása, az arány a fővárosban ennél csupán egy hangyányival jobb. Pedig ilyenkor válság idején különösen fontos lenne, hogy az emberek a szinte egyetlen stabil és egyben legnagyobb vagyontárgynak számító értékük, az ingatlanjuk biztonságára odafigyeljenek, hiszen egy a társasház közös területén történő, előre nem tervezett kellemetlenség (csőtörés, beázás, gázvezetékcsere, viharkár stb…) gyakran többszázezer forintos nagyságrendű költsége az egész lakóközösséget nehéz anyagi helyzetbe hozhatja.
Pedig egy jól választott társasház-biztosítással a védelem és a biztonság mellett még spórolni is lehet, összességében jóval olcsóbb lehet ugyanis ez a megoldás, mintha az épületben minden lakó külön biztosítaná a lakását. Egy tízlakásos lakóház esetében akár harminc százalékos megtakarítást is el lehet érni ily módon, minél nagyobb az épület, annál nagyobb összeget lehet megtakarítani.
Ehhez tudni kell, hogy két fajtája van a társasház-biztosításnak. Az egyik csupán a lakóépület osztatlan közös területeit, a lépcsőházat, padlást, pincét, tetőt, folyosót takarja. Ezt mostanában már szinte senki sem használja, hisz nagyobb, több lakást és közös területeket is érintő kár esetén sok a bonyodalom vele. Például, ha egy csőtörés miatt a pince és több lakás is elázik, akkor egyszerre több biztosító kárszakértőjét kell a helyszínre hívni tárgyalni: a társasház-biztosítást kezelővel, illetve az egyes lakások egyéni biztosítását végzővel. Ilyen esetben gyakran felelősségi problémák is felmerülnek, és előfordulhat a kárszakértők közötti egymásra mutogatás is. Nem véletlen, hogy mára nagyjából egy százalék alatti az ilyen jellegű társasház-biztosítások aránya.
A teljes körű társasház-biztosítással azonban az előbb említett problémák elkerülhetők, és az említett megtakarítás is elérhető. Ez a biztosítási forma nem csupán a közös tulajdonú területeket fedi le, hanem a lakások szerkezeti részeit is. Így például véd többek közt csőtörés, ablaktörés esetén is. Spórolni pedig pont azzal lehet, hogy ennél fogva gyakorlatilag feleslegessé teszi az önálló lakásbiztosítást. Külön ugyanis csak a lakásban lévő háztartási ingóságokat, vagyontárgyakat kell biztosítani.
Fontos tudni, hogy a társasház-biztosítás megkötéséhez lakógyűlési egyetértés kell, azaz közgyűlést kell összehívni, amelyen a határozatképes, tehát 50+1 százalék tulajdoni hányadot képviselő megjelent tulajdonosok tulajdoni hányadban mért több mint 50 százalékának egyetértő szavazata szükséges. A közös képviselő csak ennek meglétével ülhet le a biztosítóval szerződést kötni. A biztosítás megkötése után a biztosítás díj beleépül a közös költségbe, amelyet négyzetméter arányosan osztanak el a lakások között. Akinek tehát kisebb a lakása, arányosan alacsonyabb havidíjat is fizet majd a biztosításért.
Segít a szakosodott internetes kalkulátor
Tavaly tavasszal kezdte meg a működését Magyarország első és mindmáig egyetlen társasház-biztosításokra szakosodott díjkalkulátora. A Kontakt-Humán Biztosítási Alkusz Kft. által működtetett www.tarsashaz-biztositas.hu oldalon egy-két perc alatt kiszámolható, hogy az adott épületet melyik biztosító mekkora összegért vállalja. Az alábbi adatok szükségesek a kalkulációhoz: a lakások összterülete (négyzetmétben), a lakások száma, az épület anyaga (panel,tégla), a tetőzet típusa (magas,lapos), az épület kora, az irányítószáma, a lépcsőházak száma, lift van-e, illetve egy e-mail cím. Emellett hasznos információk is találhatók az oldalon, megtalálható az ügyfelek által feltett leggyakoribb kérdésekre a válaszok, illetve van egy káresemény gyűjtemény, ahol a laikusok számára is érthető nyelven szedték össze a készítők a leggyakoribb káreseményeket és az arra általában adható kártérítések típusait.
Hasznos tippek
1. Szerződéskötéskor érdemes odafigyelni arra, hogy a biztosító által javasolt egységáron (biztosítási összegen) jöjjön létre a szerződés, mert így se alul, se felül nem lesz biztosítva az épület, elkerülhető az aránylagos kártérítés
2. Érdemes bővített felelősségbiztosítást belevenni a társasház-biztosításba, sok bosszúságtól megóvhat (ez a lakók egymásnak okozott felelősségi kárát is megtéríti)
3. Figyeljünk oda az üvegezésünkre, van-e kopolitüveg, üvegtégla, drótüveg, mert ez szinte minden biztosítónál külön költséget jelentő tétel, úgynevezett különleges üveg kategória
4. Jelentős összeg spórolható meg a díjból ha éves díjfizetési időszakot és csoportos beszedést választunk
5. Ha megkötöttük, figyeljünk a dupla biztosítottságra, azaz az egyéni lakásbiztosításokból vetessük ki az épületbiztosítás által biztosított részt
Szerző: Világgazdaság Online
címkék: biztosítástársasház biztosítás
2009.11.02. 09:15 szerk.
KGFB2010Beindult a kötelező kampány!
Néhány napja adták ki a biztosítók a 2010-re érvényes tarifatáblázatukat, és már több mint négyezren jelezték váltási szándékukat volt biztosítójuknak!
címkék: biztosításbiztosítási alkuszkötelező biztosításkötelező biztosítás 2010új címke
2009.10.02. 10:30 szerk.
Cégünk felmérése alapján még mindig kiemelkedően magas azon társasházi ingatlanok száma, melyek duplán vannak biztosítva.
Ennek oka az, hogy miután a társasházi lakóközösség megszavazza, majd később megköti a teljes körű társasházi biztosítását, a lakók nem mondják le (nem módosítják) az egyéni lakásbiztosításuk, épületszerkezeti részre szóló modulját.
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításlakáshiteltársasház biztosítás
2009.02.03. 11:08 szerk.
A társasházak felének nincs ma biztosítása Magyarországon. Pedig mind a közös helyiségek, mind az egyes lakások biztosítása olcsóbb, ha a szerződést együtt kötik a lakók
Elindult a társasház-biztosítások szezonja. A lakóközösségek túlnyomó részében február–március tájékán hívják össze a közgyűlést, és az épületek biztosításáról (köt-e a társasház, ha még nincs, illetve hova köt át, ha már van, de jobbat akar) is ilyenkor születik döntés. Magyarországon továbbra is igen magas azoknak a társasházaknak az aránya, amelyek nincsenek bebiztosítva: felmérések szerint vidéken a lakóközösségek több mint felének nincs biztosítása, és az arány a fővárosban is csak hangyányival jobb.
Még spórolhatunk is
Kevesen tudják, hogy még spórolni is lehet a társasház-biztosítással, összességében jóval olcsóbb ugyanis ez a megoldás, mintha mindenki külön biztosítaná a lakását. Egy tízlakásos épület esetében akár harmincszázalékos megtakarítást is el lehet érni ilyen módon.
Mindehhez tudni kell, hogy két fajtája van a társasház-biztosításnak. Az egyik csupán a lakóépület osztatlan közös területeit, a lépcsőházat, padlást, pincét, tetőt, folyosót biztosítja. Ezt ma már szinte senki sem használja, hiszen nagyobb, több lakást, valamint a közös területeket is érintő kár esetén sok a bonyodalom vele. Például ha egy csőtörés miatt a pince és több lakás is elázik, akkor egyszerre több biztosító kárszakértőjét kell a helyszínre hívni tárgyalni.
A teljes körű társasház-biztosítással az előbb említett problémák ugyanakkor elkerülhetők, és az említett megtakarítás is elérhető. Ez a biztosítási forma nem csupán a közös tulajdonú területeket fedi le, hanem a lakások szerkezeti részeit is. Így például véd többek közt cső- és ablaktörés esetén is. Spórolni pedig pont azzal lehet, hogy ennélfogva gyakorlatilag feleslegessé teszi az önálló lakásbiztosítást. Külön ugyanis csak a lakásban lévő háztartási ingóságokat, vagyontárgyakat kell biztosítani.
Érdemes bővíteni
Fontos tudni, hogy a társasház-biztosítás megkötéséhez lakógyűlési egyetértés kell, azaz közgyűlést kell összehívni, amelyen a megjelent tulajdonosok több mint felének az egyetértő szavazata szükséges. A közös képviselő csak a többségi döntést követően ülhet le a biztosítóval tárgyalni. A biztosítás megkötése után a biztosítás díja beépül a közös költségbe, amelyet négyzetméter-arányosan osztanak el a lakások között. Akinek tehát kisebb a lakása, arányosan alacsonyabb havidíjat is fizet majd a biztosításért.
Ha már döntött a társasház arról, hogy biztosítást kötne, érdemes az alapkonstrukciót kibővíteni alapszintű, illetve bővített felelősségbiztosítással is. Az előbbi ugyanis már a társasház által harmadik fél számára okozott károkra is fedezetet nyújt, például arra, ha a vakolat ráesik a ház előtt parkoló többmilliós autóra, vagy ha az épület előtti jeges járdán eltöri valaki a lábát, és kártérítést követel ezért. Az utóbbi alapján pedig a lakók egymásnak okozott kárait is fizeti a biztosító.
Már internetes díjkalkulátorral is össze tudjuk hasonlítani az ajánlatokat
A napokban megkezdte működését Magyarország első társasház-biztosítási díjkalkulátora. A www.tarsashaz-biztositas.hu honlapon egy-két perc alatt kiszámolható, hogy az adott épületet melyik biztosító mekkora összegért vállalja. Az alábbi adatok szükségesek a kalkulációhoz: a lakások össznégyzetmétere, a lakások száma, az épület anyaga (panel, tégla), a tetőzet típusa (magas, lapos), az épület kora, az irányítószám, a lépcsőházak száma, lift van-e, valamint egy e-mail cím. Emellett hasznos információk is találhatók az oldalon: például az ügyfelek által feltett leggyakoribb kérdésekre a válaszok, továbbá van egy káresemény-gyűjtemény, amelyben a laikusok számára is érthető nyelven szedték össze a készítők a leggyakoribb káreseményeket és az arra általában adható kártérítések típusait.
Németh Márk
Reggel.hu
címkék: biztosítástársasház biztosítás
2008.11.10. 12:21 szerk.
KÖTELEZŐBIZTOSÍTÁS TARIFÁLÓ 2009Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. és a Wabard Biztosító Zrt. 2009-es KGFB díjai is nagyszerűen sikerültek!
Az egyikük (Wabard) egy nagyon friss társaság amiről már írtunk egy korábbi bejegyzésben, a másik(Allianz) pedig mindíg is egy igazi nagy halnak számított ebben a szegmensben, de évek óta nem tudott igazi növekedést produkálni, az viszont már most látszik, hogy idén ez nem így lesz!.
címkék: biztosításbiztosítási alkuszkötelező biztosításkötelező biztosítás 2009
2008.09.30. 14:23 szerk.
WABARD-DÍJKALKULÁCIÓ
Új Biztosítóval fog bővülni az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítással foglalkozó társaságok száma.
A MÁV ÁBE eltűnése nem fogja csökkenteni a KGFB díj-összehasonlítások időszakában (november 1.-december 31.) meglévő színes palettát, hiszen idén két új Biztosító társaság alapítását is engedélyezte a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete).
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításkötelező biztosításkötelező biztosítás 2008MÁV Botrányúj biztosító Magyarországon
2008.09.19. 11:09 szerk.
Bulgária és Románia uniós csatlakozásával, 2007. január 1-től változott a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló kormányrendelet.
A módosító rendelet ugyan egy szóval sem említi a két újonnan csatlakozó országot, de a Magyar Biztosítók Szövetségétől (MABISZ) kapott tájékoztatás szerint ez volt az oka a változásnak, ugyanis ezekben az országokban nem épült még ki maradéktalanul a kgfb Európában ismert rendszere és viszonylag magas a nem biztosított járművek aránya is. Ezért a rendeletben megkülönböztették az egyezményhez tartozó, illetve az ahhoz nem tartozó országokat.
A nemzetközi gépjárműforgalomban a másoknak okozott károk megtérítése céljából megkívánt kötelező gépjármű-biztosítási fedezet meglétének igazolása a Zöldkártya rendszer keretében történik. E rendszerhez tartoznak Európa országai, valamint Irán, Izrael, Marokkó, Tunézia, de nem tagjai - Fehéroroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, Moldávia és Ukrajna kivételével - a volt Szovjetunió utódállamai. A Zöldkártya Rendszerhez tartozó országok gépjárműveinek üzembentartói az adott országra érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk meglétét a Zöldkártyával igazolják. A vélelmezett biztosítási fedezeten alapuló többoldalú egyezmény (korábban Többoldalú Garancia Egyezmény vagy Rendszámegyezmény) tagállamai az egyes tagországokban megkívánt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétének igazolásául - a Zöldkártya helyettesítéseként - kölcsönösen elfogadják az egyes tagországok illetékes hatóságai által az adott gépjárműre kiállított forgalmi rendszámot és a gépjárművön ovális mezőben külön elhelyezett országjelzést.
Más a helyzet az Európai Unió tagországaiban kiadott forgalmi rendszámtáblák esetében. Amennyiben ezek bal oldalán, vagy a bal felső sarokban függőleges kék mezőben a körben elhelyezkedő 12 sárga csillagot és alatta a kiadó állam jelzését tartalmazzák, az EU területén nem kell további külön országjelzéssel ellátni az autót. Más országok azonban megkövetelik a rendszám melletti ovális matricát, rajta az országjelzéssel, illetve az unió területére is csak így léphetnek be a külső országok autói. A külön jelzés alkalmazása mindaddig vonatkozik Romániára és Bulgáriára is, amíg annak megszűntét az Európai Bizottság - határozatban - a Hivatalos lapban közzé nem teszi. Ekkortól ugyanis a többoldalú egyezmény (Rendszámegyezmény) vonatkozó függeléke hivatalosan hatályba lép majd.
A magyar forgalmi rendszámmal és forgalmi engedéllyel ellátott gépjárművel külföldre történő utazáskor, az EU területét leszámítva, de bele értve - külön megállapodás alapján - Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Románia, Szerbia és Montenegró (kivéve az ENSZ felügyelete alatt álló Koszovót) területén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétét a magyar forgalmi rendszám és a gépjárművön a rendszámtól elkülönítetten, ovális mezőben lévő "H" országjel tanúsítja. A MABISZ külföldre utazáskor minden esetben ajánlja a Zöldkártya kiváltását. Különösen javasolt a Zöldkártya kiváltása Bosznia-Hercegovinába, Görögországba, Macedóniába, Máltára, Olaszországba, Romániába, valamint Szerbia és Montenegróba történő utazáskor. Minden esetben kötelező kiváltani a Zöldkártyát a következő országokba gépjárművel történő utazáskor: Albánia, c, Bulgária (a Rendszámegyezmény függelékének az EU hivatalos lapjában történt kihirdetéséig), Irán, Izrael, Marokkó, Moldávia, Törökország, Tunézia és Ukrajna. A volt Szovjetunió utódállamai - Fehéroroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, Moldávia és Ukrajna kivételével - nem tagjai a nemzetközi Zöldkártya rendszernek, ezért az oda történő utazáskor ezen országok területére érvényes Zöldkártya nem váltható. Ott a határon lehet külön kgfb szerződést kötni.
címkék: biztosításbiztosítási alkuszkötelező biztosításkötelező biztosítás 2008
2008.07.31. 18:04 szerk.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) a mai napon 2008. augusztus 15. határnappal visszavonta a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) tevékenységi engedélyét.
.
A Felügyelet – korábbi bejelentésének megfelelően – a pénzügyminiszter előzetes jóváhagyását követően azonnal döntött az egyesületi tagok és a 3,6 millió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező hazai járműtulajdonos biztonságát szavatoló intézkedésről.
Az engedély visszavonásának határnapjával, azaz 2008. augusztus 16-án 0 órától az egyesületi tagok biztosítási jogviszonya megszűnik a MÁV ÁBE-nél. A tagok a mai naptól az augusztus 15-ig rendelkezésre álló időszakban kötelesek új biztosítót választani maguknak, amely a szerződéskötést követően vállal fedezetet az esetleges károkra. Azon jelenleg kgfb-szerződéssel rendelkező tagok, akik eddig az időpontig nem választanak új biztosítót, a továbbiakban károkozásuk esetén közvetlenül kötelesek állni az általuk okozott károkat a károsult fél, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége Kártalanítási Számlája felé.
A MÁV ÁBE valamennyi egyesületi tag számára postán tájékoztatást küld az átszerződéssel kapcsolatos technikai tudnivalókról, s ezeket napilapokban megjelentetendő hirdetésekben, honlapján és más kommunikációs csatornán is közzéteszi. A tagok külön postai küldeményben kapják meg az átszerződéshez szükséges kártörténeti igazolásukat. A Felügyelet egyeztet a biztosítókkal arról, hogy a kgfb-biztosítással rendelkező tagok átvétele gördülékenyen történjen meg.
Azok az egyesületi tagok, akik befizetik a 2008. III. negyedévére vonatkozó kgfb-díjukat a MÁV ÁBE részére, s ezt igazolják, bónuszfokozatuknak megfelelően szerződhetnek át új biztosítójukhoz. A díjat meg nem fizető, bónusz fokozatú tagok A00-ás fokozatú besorolást kapnak választott biztosítójukól, a málusz fokozatúak besorolása megmarad. Az átvevő biztosító saját tarifájának megfelelően visszamenőlegesen is kérni fogja az elmaradt díj kiegyenlítését tőlük. A Felügyelet ezért felhívja a III. negyedévi díjat még be nem fizetett tagokat, hogy hátralékos tartozásukat augusztus 15-ig rendezzék.
Mivel a MÁV ÁBE eszközei nem nyújtanak teljes mértékben fedezetet az eddig okozott károkra, a meglévő kötelezettségeket az Egyesület a következő kielégítési sorrendben teljesíti:
1. járadékfizetési kötelezettségek;
2. természetes személyek által okozott személyi sérüléses károk;
3. nem természetes személyek által okozott személyi sérüléses károk (kivéve a nagy anyagi teherbírású személyek kárai);
4. természetes személy által okozott, 300 ezer forintnál nagyobb összegű vagyoni károk;
5. nem természetes, nagy anyagi teherbírású személy által okozott személyi sérüléses károk;
6. egyéb kárkifizetések.
A kgfb üzletág tevékenységi engedélye mellett a Felügyelet augusztus 15-ével a MÁV ÁBE egyéb biztosítási ágazataira (így casco, lakásbiztosítás, stb.) vonatkozó tevékenységi engedélyét is visszavonta. A kgfb ágazat kapcsán érintett kárkifizetéseket a jogszabály alapján az egyéb ágazatok kifizetései elé kell sorolni. A MÁV ÁBE az augusztus 16. és szeptember 30. közti, általa meg nem szolgált időszakra vonatkozó, ám a tagok által befizetett tagdíjat Alapszabálya előírásainak megfelelően, a biztosítási szolgáltatások teljesítését követően fizeti vissza az érintetteknek.
Budapest, 2008. július 31.
címkék: biztosításkötelező biztosításkötelező biztosítás 2008MÁV Botrányúj címke
2008.02.05. 09:08 szerk.
Előszó
A gépjármű-felelősségbiztosításnak Közösségi szabályozása mind államok, mind pedig az állampolgárok vonatkozásában különösen nagy jelentőséggel bír.
Mint azt már az első gépjármű-felelősségbiztosítási irányelv (72/166 EGK irányelv) praembuluma is kifejti a belső piac megetetetésének egyik lényegi feltétele az, hogy biztosított legyen az áruk és a személyek szabad mozgása. Ehhez nagyban hozzájárul a tagállamok kötelező gépjármű- felelősségbiztosítására vonatkozó jogszabályaik közelítése, hiszen ez hatással van a személyek és járművek szabad mozgására.
E dolgozatban bemutatom az adott jogterületre vonatkozó szabályokat, s azt, hogy e rendelkezések miként változtak az idők folyamán. Az alább tárgyalásra kerülő öt gépjárműfelelősség-biztosítás irányelvet szemügyre véve láthatjuk, hogyan válik egyre teljesebbé a baleset károsultjának védelme.
E jogterületre vonatkozó rendelkezések mára kialakult szisztémája egy összetett rendszert valósít meg. A kodifikációs folyamat előre haladtával számos új jogintézmény és jog jelenik meg, amelyek azonban támaszkodnak az addig elért eredményekre is, így téve kiforrottabbá a szabályozást.
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításkötelező biztosításkötelező biztosítás 2008
2007.11.12. 16:03 szerk.
Egyre többen fedezik fel az internet adta szabadságot, amely valóban "elképesztő" módon sok információ elérhetőségével nyitja meg a világot előttünk, már-már a bőség zavarában nem is tudjuk, hogy melyik oldalt böngésszük, ha csak úgy cél nélkül leülünk informálódni (vagy unaloműzés céljából) a számítógépünk elé.
Szerencsére sok weboldal van, amit kifejezetten erre a célra találtak ki, és amelyeken le tudjuk úgy szűkíteni azon oldalak és adatmennyiségek méretét, ami már egy normál emberi agy számára is felfogható és íj módon valóban hasznos információval szolgáló lehet számunkra.
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításbiztosítási alkuszlakáshiteltársasház biztosítás
2007.11.01. 20:34 szerk.
Tarifáljunk Most: KÖTELEZŐBIZTOSÍTÁS2008
Furcsa módon az egyik nagy online alkusz már október 30.-ára elkészült állítólag a tarifálóprogramjával, de a kalóz támadások miatt mégsem működtek az oldalai!
Nem tudom megítélni, hogy igaz volt e a hír, és nem is akarnék belemenni, hogyan lehet pár óra alatt frissíteni egy ilyen bonyolult tarifáló-programot, ami most fontos, hogy beindult a kötelező biztosítás szezonja! Talán az elmúlt egy évben összesen nem érdeklődtek annyian a kötelező biztosításokról az interneten mint az elmúlt három napban. A 2008 as díjakról most már egyre több site-on lehet informálódni, a mi ajánlatunk természetesen nem lehet más mint a saját oldalaink egyike a WWW.KÖTELEZŐBIZTOSÍTÁS2007.HU, JÓ TARIFÁLÁST KÍVÁNUNK!
címkék: biztosításbiztosítási alkuszkötelező biztosításkötelező biztosítás 2008
2007.09.19. 09:25 szerk.
Egyedülálló termék jelent meg a magyar biztosítási piacon
EuroGAP vagy „vételár biztosítás”, amely a gépjármű káridőponti értéke és a vételár közötti különbözetet fizeti ki, lopás, elemi kár illetve totálkár esetén.
Ezt az új, egyszeri díjas, 3-év tartamra köthető terméket 5-évnél fiatalabb személy illetve haszongépjárművekre kínálják.
Fontos feltétel, hogy csak az autó megvétele után 90-nap áll lehetőségünkre a megkötéshez, illetve csak casco biztosítás mellé köthető, és kizárólag azon kockázatokra vállal fedezetet, amelyre a meglévő casco biztosításunk is! Tehát ha lopás casco módozatot kötöttünk a gépjárműre, akkor az EuroGap kiegészítő biztosításunk is csak lopás módozatra fog térítést nyújtani.
Az alaptermékben nem, de a bővített változatában még az önrészre is köthetünk biztosítást, amit a biztosítók levonnak a kárkifizetéskor (max 10%), így akár a gépjármű teljes vételárát visszakaphatjuk.
A termék árát jól pozícionálták, 3-4 ezer forint körüli terhet jelent havi lebontásban!
címkék: biztosításcasco
2007.09.17. 10:06 szerk.
Hamarosan alapítási engedélyért folyamodik egy új, zömében Magyar magánszemélyek tulajdonában lévő biztosító társaság, 2,5 milliárd forintos tervezett alaptőkével. Magyarországon kívül, az egykori Jugoszlávia tagállamaiban, Bulgáriában, Romániában, de később a régió más országaiban is meg kívánnak jelenni.
Valószínüleg Közép-európai Biztosító Zrt. néven jelenik majd meg a hazai palettán, a többségében Magyar magánszemélyek tulajdonában lévő új biztosító. Az engedélykérelem PSZÁF-hez való beadását követően, várhatóan egy éven belül elkezdhetik az érdemi munkát. Az ismertebb tulajdonosok, értesülésünk szerint: Horváth Béla (NN, Mébit, Aviva), Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter, MNB elnök, Vizi E. Szilveszter (MTA elnök), Kieselbach Tamás galériatulajdonos, Straub Elek (Matáv) Móricz Gábor (Kaptár Zrt.) Korányi G. Tamás (Napi).
CIG Közép-európai Biztosító Zrt. lett a társaság végleges neve, és weboldaluk a következő címen érhető el:www.cig.eu
címkék: biztosításúj biztosító Magyarországon
2007.09.13. 16:48 szerk.
Először is hivatkozni szeretnék egy korábbi blogbejegyzésemre Kamatdömping
Aki olvasta ezt, vagy esetleg máshonnan értesült róla, az tudja, hogy az egy évvel ezelőtti kamatadó bevezetése előtt iszonyatos mennyiségű pénzt raktak az emberek lekötött banki betétekbe és biztosításokba, aminek egy jelentős része most szeptemberben fog felszabadulni.
Ezért indítottak a bankok az elmúlt hetekben ilyen iszonyatos reklámhadjáratot a médiumokban. Természetesen a különböző biztosító társaságok is megpróbálják kihasítani a nekik "járó" szeletet ebből a hatalmas tortából, erre próbálok most egy jó példát felhozni.
Egy-egyszeri díjas életbiztosításról fogunk beszélni, ami vállalati részvényekbe fektet
Területileg és iparágilag diverzifikált módon, és ami természetesen már nagyon messze áll a tipikus életbiztosítástól, de a váza ugyanaz. Az alapokat kihagynám, de azért gyorsan fussuk át! Tehát, van Szja kedvezmény, van kockázati rész, amely fix 100000.-Ft plusz a befektetési egységek aktuális összegéből áll, és nincs kamatadó.
Ezen kívül, amit tudni kell még erről az életbiztosításról, az az, hogy zárt jegyzésű (3 hónapig jegyezhető), egyszeri díjas, és fix 10-éves tartamra köthető. Egyetlen költsége van a tíz év során, ennek mértéke 6% amit a befizetett egyszeri díjból azonnal levonnak. Visszavásárlási költség a visszavásárolt összeg 5%-a, más módosítási lehetőség azonban nincs a szerződében!
Tőkegaranciát természetesen vállal a biztosító, és Magyarországon egyedülálló az árfolyam-számítási módszere, ami a következőből áll: Az értékelési időpontokban feljegyzett árfolyamok közül részvényenként a legmagasabb árfolyamot használják a lejárati árfolyam számításához. Ezen árfolyamok számtani átlaga adja a lejáratkori árfolyamot. Esetleges negatív hozam esetén az induló árfolyam kerül beszámításra.
Az eszközalap teljesítménye 1980. 01.-2007. 07 között, tíz éves periódusokat figyelembe véve: legrosszabb időszak 8, 31% a legjobb pedig 22, 73%/ év volt!
Nincs kockázat-elbírálás, és nincs belépési kor felsőhatár.
A jegyzés 2007-12-14 ig. tart, úgyhogy érdemes sietni!
címkék: biztosításéletbiztosítás
2007.09.11. 15:52 szerk.
Döntött a PSZÁF
Miután a kockázatot a biztosító és nem az alkusz vállalja, így ez utóbbinak biztosítási tevékenységből nem származhat árbevétele.
Az alkusz által átvett biztosítási díj nem tartozhat az alkusz árbevételébe - tette közzé álláspontját a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A probléma onnan ered - áll az állásfoglalásban - hogy számos alkusz a saját nevében állít ki számlát az általa átvett biztosítási díjról, és ezt a saját árbevételeként mutatja ki. Ezzel szemben a felügyelet számviteli munkabizottsága megállapította, hogy az alkusz nem állíthat ki számlát a biztosítási díjról.
A biztosítási törvény úgy rendelkezik, hogy az alkusz a biztosító kifejezett hozzájárulása, valamint az ügyfél megbízása alapján vehet át díjat. Miután a kockázatot a biztosító (és nem az alkusz) vállalja, így ez utóbbinak biztosítási tevékenységből nem származhat árbevétele. Így az alkusznál az átvett díj kötelezettségnek minősül, és azt letéti számlán kell kezelni.
címkék: biztosításbiztosítási alkusz
2007.08.07. 11:50 szerk.
Rengeteg helyről érkeznek olyan visszajelzések, ami alapján úgy érezzük fontos lenne megvitatni néhány kérdést, a lakáshitel_ és az ingatlan biztosítás összefüggésében.
A hitelintézetek legfőbb, és jogos szempontjai a következőek:
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításhitellakáshiteltársasház biztosítás
2007.06.12. 11:41 szerk.
2007 Június 1-jétől az extrém sportok szerelmesei is köthetnek biztosítást a Generali-Providencia Biztosító Zrt-nél!
A biztosító, a piac innovátoraként, a megszűnt állami gondoskodásra válaszul fejlesztette ki szolgáltatási csomagját a különösen veszélyes (extrém) sportolás közben bekövetkezett balesetekkel kapcsolatos egészségügyi ellátások finanszírozására.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. LXXXIII. törvény módosítása miatt 2007. január eleje óta nem megoldott az extrémsport balesetek miatt szükséges egészségügyi ellátások finanszírozása. A különösen veszélyes (extrém) sporttevékenységet űző személyekre, a sürgős szükség esetét kivéve, nem terjednek ki a kötelező egészségbiztosítás ingyenes egészségügyi szolgáltatásai (vagyis ezekért fizetniük kell az érintetteknek), amennyiben extrémsport tevékenység közben sportbalesetet szenvednek.
„A Generali új szolgáltatása mind a rendszeres, mind az alkalomszerűen űzött extrémsportok esetén jelenleg az egyetlen hiánypótló egészségügyi ellátást finanszírozó megoldás.” - kommentálta a szolgáltatási csomag jelentőségét Papp-Váry Borbála, a biztosító kommunikációs vezetője.
A Generali extrémsport biztosítása fedezetet nyújt a világ bármely országában űzött vízisí, jet-ski, vadvízi evezés, hegy- és sziklamászás (V. foktól), magashegyi expedíció, barlangászat, bázisugrás, mélybe ugrás (bungee jumping), falmászás, roncsautó sport, rally, hőlégballonozás, félkezes- és nyílttengeri vitorlázás, sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés, valamint a műrepülés közben bekövetkezett balesetek magyarországi ellátásaira. A szolgáltatási csomag, amely évi 15- 20 ezer forintért köthető, a sürgősségi betegellátáson kívül (amely továbbra is ingyenes minden TB fedezettel rendelkező magyar állampolgár számára) kiterjed a magyarországi kötelező egészségbiztosítás keretében történő járóbeteg-szakellátásra, a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásra, az orvosi rehabilitációra, a fogsebészeti ellátásra, valamint a betegszállításra.
Kiegészítő biztosítások köthetők továbbá a gyógyszer-, és gyógyászati segédeszköz-ártámogatásra, valamint utazási költségtérítésre, illetve baleseti halálra, vagy baleseti rokkantság esetére is. A Europ Assistance-on keresztül a Generali 24 órás, telefonos kiegészítő szolgáltatást is nyújt, amely kiterjed a balesetet szenvedett biztosítottal és a kezelő gyógyintézménnyel történő kapcsolattartásra is.
„Új szolgáltatásunk lényeges eleme, hogy a biztosítás a teljes rehabilitációra fedezetet nyújt, mivel a gyógytorna, a fizikoterápia költségeit is fedezi, valamint ügyfeleinknek kórházi ápolás esetén sem kell nagyobb összegű készpénzt előteremteniük, hiszen társaságunk a szolgáltatást nyújtó intézménynek azonnal fizet.” tette hozzá Papp-Váry Borbála.
címkék: balesetbiztosításbiztosítás
2007.04.14. 15:14 szerk.
Több biztosító is új, Euró alapú unit-linked termékkel jelent meg áprilisban.
Az új, életbiztosítással egybekötött befektetési termékek legfőbb jellemzője és előnye véleményem szerint, nem a bődületesen magas hozam vagy a kockázatos tőzsdei befektetési csomagokra való ösztönzés, hanem az, hogy az erre (a befektetésre) szánt, és általában havonta befizetett pénzünket középárfolyamon váltják át forintról euróra és, hogy a 4-7 év múlva esedékes euró bevezetéskor ezt a spórolt pénzünket már egyáltalán nem fenyegeti az árfolyamkockázat. Pillanatnyilag azt mondhatjuk, hogy érdemes a biztosítás indulásától minél nagyobb összegeket befizetni illetve nagy eseti befizetéseket, kezdeményezni, hisz a most igencsak erős forint, idővel óhatatlanul gyengülni fog, így az addig befizetett összegek (gyenge euró mellett) máris árfolyamnyereségként realizálhatók!
címkék: biztosításéletbiztosításunit-linked
2007.03.14. 14:24 szerk.
Dinamikusan fejlődik magyarországon a befektetésekhez kötött biztosítási, unit linked piac, a 2006-os év kiugró emelkedést hoz - mondták el a Groupama biztosító vezetői abból az alkalomból, hogy Magyarországon elsőként határainkon túlnyúló szolgáltatásal jelentkeznek a biztosítók közül.
Magyarországon tavaly 302 milliárd forint értékben kötöttek életbiztosítást, míg az idén az egész évben 400 milliárd forint várható. A jelentős növekedésben ugyanakkor az is szerepet játszik, hogy a kamatadó bevezetésével szeptembertől e termékkör egy része is adókötelessé vált, így augusztus végéig plusz 45 milliárd forint értékben kötöttek ilyen termékeket Magyarországon - mondta Marczi Erika, a Groupama életbiztosítási üzletágának igazgatója.
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításéletbiztosításunit-linked
2007.03.03. 17:15 szerk.
Az igencsak pontatlanul becsült 360 ezerrel szemben közel 480 ezren váltottak kötelező gépjármű biztosítást a tavaly év végi átkötési szezonban.
A biztosítók szövetségéhez (MABISZ) beérkezett adatok szerint, a 350-370 ezerre becsült kötelező biztosítás felmondások, és átkötések száma lényegesen magasabb lett a várakozásoknál. Ez igencsak nagy (30%-os) növekedésnek számít az előző évhez képest, mikor is 360 ezren váltottak kötelező biztosítást.
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításkötelező biztosítás
2007.03.01. 17:10 szerk.
"Súlyos panel-tűz; 50 családot kell kiköltöztetni, Tűz ütött ki Budapesten, egy negyedik kerületi, tízemeletes panelház első emeletén: hárman megsérültek, Tűz ébresztette a lakókat." Ilyen, és ehhez hasonló hírek láttak napvilágot a médiában, február folyamán.
Budapesten, a negyedik kerületben kapott tűzre egy televíziókészülék (valószínűleg), ezért kellett a tűzoltóknak 21 embert kimenekíteniük. Csepelen egy négyemeletes panelépület első szintje gyulladt ki, a lakásból három embert menekítettek ki. Debrecenben, pedig egy tízemeletes panelház III. emeletétől gyulladt ki, fölfelé minden lakás ablaka kitört, és sűrű füst gomolygott belőlük. A tűz a földszintről fölfelé terjedt, végig a tíz szinten át, majd a tetőzetnél oldalra is, így a szomszédos lépcsőházakba is átjutott a füst.
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosítástársasház biztosítás
2007.01.17. 11:13 szerk.
Semmi kétség, a magyar egészségügy átalakításra szorul, hiszen abnormálsian működik az a rendszer, ahol az orvosi jövedelem a hálapénzre épül, ahol a kórháznak nem telik vécépapírra ugyanakkor méregdrága vizsgálatokat különösebb indoklás nélkül sorozatban végeznek.
Az SZDSZ Molnár Lajossal az élen a megoldást a versenyre épülő, és emiatt hatékony és költségkímélő sokbiztosítós modellben látja, mondván, hogy ez majd automatikusan helyes mederbe tereli az egészségügy zabolázatlan folyamatait.
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosítás
2007.01.15. 13:30 szerk.
2007. január 1-től változik a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról (kgfb) szóló kormányrendelet
Bulgária és Románia uniós csatlakozásával, 2007. január 1-től változik a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról (kgfb) szóló kormányrendelet, a módosítás a Magyar Közlönyben jelent meg. A módosító rendelet ugyan egy szóval sem említi a két újonnan csatlakozó országot, de a Magyar Biztosítók Szövetségétől (MABISZ) kapott tájékoztatás szerint ez volt az oka a változásnak, ugyanis ezekben az országokban nem épült még ki maradéktalanul a kgfb Európában ismert rendszere és viszonylag magas a nem biztosított járművek aránya is. Ezért a rendeletben megkülönböztették az egyezményhez tartozó illetve az ahhoz nem tartozó országokat.
A nemzetközi gépjárműforgalomban a másoknak okozott károk megtérítése céljából megkívánt kötelező gépjármű-biztosítási fedezet meglétének igazolása a Zöldkártya rendszer keretében történik. E rendszerhez tartoznak Európa országai, valamint Irán, Izrael, Marokkó, Tunézia, de nem tagjai - Belarusz, Észtország, Lettország, Litvánia, Moldávia és Ukrajna kivételével - a volt Szovjetunió utódállamai.
A Zöldkártya Rendszerhez tartozó országok gépjárműveinek üzembentartói az adott országra érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk meglétét a Zöldkártyával igazolják. A vélelmezett biztosítási fedezeten alapuló többoldalú egyezmény (korábban Többoldalú Garancia Egyezmény vagy Rendszámegyezmény) tagállamai az egyes tagországokban megkívánt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétének igazolásául - a Zöldkártya helyettesítéseként - kölcsönösen elfogadják az egyes tagországok illetékes hatóságai által az adott gépjárműre kiállított forgalmi rendszámot és a gépjárművön ovális mezőben külön elhelyezett országjelzést. Más a helyzet az Európai Unió tagországaiban kiadott forgalmi rendszámtáblák esetében.
Amennyiben ezek bal oldalán, vagy a bal felső sarokban függőleges kék mezőben a körben elhelyezkedő 12 sárga csillagot és alatta a kiadó állam jelzését tartalmazzák, az EU területén nem kell további külön országjelzéssel ellátni az autót. (VG)
2006. 01. 02.
címkék: biztosításkötelező biztosítás
2007.01.15. 11:21 szerk.
ESKI.HU
Több biztosítóhoz több vita és több idő kellhet
Ember legyen a talpán, aki a szakértők homlokegyenest eltérő véleménye alapján próbálja megítélni a több-biztosítós modell előnyeit-hátrányait.
A közeljövőben még nem kell számolni a több-biztosítós rendszer bevezetésével- írja a Magyar Hírlap. A koalíciós tárgyalásokon körvonalazódó kompromisszum szerint az SZDSZ megkapná ugyan az egészségügyi tárcát, de egyelőre a szocialisták programja érvényesülne. Azaz a versengő pénztárak létrehozása helyett a jelenlegi egyetlen állami biztosítót, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) erősítenék meg. A hírek szerint a több-biztosítós modell kialakítása a ciklus második felében ismét napirendre kerülhet.
Totális a nézetkülönbség
Az egy vagy több biztosító kérdésében azonban nemcsak az MSZP és az SZDSZ, hanem elismert egészségügyi és közgazdasági szakértők között is vita dúl, nemcsak a hazai helyzetet, de a nemzetközi tapasztalatokat is másként értékelik.
A több-biztosítós modell elsősorban az adminisztrációs költségek miatt jelentős forrásokat visz el, ám ezzel párhuzamosan nem nő a rendszer hatékonysága – állítja Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa. Mint mondta, nem tud olyan országról, ahol bevált volna ez a modell. Ez derül ki a fejlett országokat tömörítő OECD 2004-es tanulmányából is. A liberálisok által forszírozott struktúra a minőséget nem javítja, ellenben csökkenti a betegeknek az ellátáshoz való egyenlő hozzáférését.
Ráadásul Sinkó Eszter szerint többletforrások nélkül nem is lehet megcsinálni az új rendszert. Ezt támasztja alá az Élet és Irodalomban négy közgazdász, köztük Mihályi Péter tollából megjelent írás(http://http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0617&article=2006-0430-1153-58TOOY), amely egy mindenki számára kötelező, ötezer forintos alapdíj bevezetését javasolja. Mihályi Péter a lap megkeresésére azt mondta: ez a megszüntetett egészségügyi hozzájárulás (eho) visszahozatalát jelentené. A részletek még nincsenek kidolgozva, ám feltehetően a nyugdíjasok sem menekülnének meg az új kötelezettségtől: náluk a tizenharmadik havi juttatás visszaforgatásából lehet meg az alapdíj. Ám ennek – hangsúlyozta Mihályi – semmi köze sincs a több-biztosítós modellhez.
Politikai döntés kérdése
Skultéty László, a GKI Egészségügy-kutató Intézet ügyvezető igazgatója szerint politikai döntés, hogy egy- vagy több-biztosítós rendszert hoznak létre, ugyanis mindkettőnek van előnye és hátránya. A szolgáltatásvásárló szerep erősítésére, az ellátás megszervezésére – amelyre most csak a sokak által kritizált irányított betegellátási rendszerben van példa – Skultéty szerint mindenképpen szükség lesz a jövőben. Ezt a szocialisták programja is tartalmazza, csak szerintük ezeket a feladatokat a megerősített OEP látná el. (Ez azt jelentené, hogy az OEP nem kötne automatikusan minden egészségügyi szolgáltatóval finanszírozási szerződést, hanem ott fizetné az állampolgárok kezelését, ahol a legjobb ellátást a legköltséghatékonyabb módon nyújtják.)
A liberális elképzelések szerint a versengő biztosítók szereznének érvényt az üzleti érdekeknek. A több-biztosítós rendszereknek Skultéty szerint is jóval magasabb a működési költségük, ám az is igaz, hogy a biztosítók versenyével pénzt lehet megtakarítani. Egyébként akár egy, akár több pénztár mellett dönt a leendő kormány, bizonyos mértékű co-payment (vagyis fizetési hozzájárulás), vizitdíj és receptdíj bevezetése aligha kerülhető el. A szabad orvosválasztás jogát is korlátozhatja a többpénztáras modell, hiszen a páciensek csak azokban az intézményekben kezeltethetnék magukat, amelyekkel szerződést kötött a biztosítójuk. A közfinanszírozott ellátásokhoz ugyanolyan eséllyel jut hozzá mindenki a több-biztosítós modellekben.
Zsarolhat az üzleti szféra
Az SZDSZ sokszor hangoztatta: Magyarországon hagyományai vannak a több-biztosítós rendszernek, hiszen a bismarcki modellt követtük, s a második világháború vége felé húsz elismert pénztár működött. Németh György közgazdász, szociológus azonban nem ért egyet azzal, amit a szabad demokraták hangoztatnak, hogy a kommunizmus egy virágzó több-biztosítós rendszert vert szét. A szlovák egészségügynek pusztán két előnye származott Németh György szerint a több-biztosítós modellből: naprakész, korszerű lett az informatikai rendszer és az ellenőrzés, többek között a betegutak nyomon követése. E kettő segítségével ki lehet szűrni azokat, akik orvosról orvosra járva, a közpénzt pazarolva bolyonganak a rendszerben. Erre szükség lenne Magyarországon is, de ehhez nem kell több biztosító. Egyébként Szlovákiában a betegek négyötöde a két állami érdekeltségi körben maradt biztosítóval szerződött, mert azt tartották biztonságosnak.
Németh György szerint a több-biztosítós rendszer fő veszélye, hogy az üzleti szféra foglyul ejti az államot. A biztosítók – azáltal, hogy velük állnak szerződésben az állampolgárok – zsarolási pozícióba kerülnek, ki tudnak kényszeríteni akár egy esetleges járulékemelést is.
Magyarország unikum
Egészen máshogy látja a helyzetet Mihályi Péter közgazdász. "Európában sehol sem működik egy biztosító, csak Magyarországon. Vagy állami az egészségügy, vagy több biztosító van." Meglátása szerint ez utóbbiak elfogadhatóan működnek. A több-biztosítós rendszerben jó környezetben, várakozásmentes, jó minőségű, kényelmes ellátást kap a beteg, ha mégsem, biztosítót válthat.
Magyarorszag.hu
Tudta, hogy:
az államosításokig Magyarországon is több-biztosítós rendszer működött?
az EU régi tagállamaiban, ott, ahol biztosítási elven működik az egészségügy, a betegek általában több biztosító közül választhatnak?
több országban a kötelező egészségbiztosítás mellé ugyanannál a biztosítónál kiegészítő egészségbiztosítást is lehet kötni?
a több-biztosítós rendszer nem azonos az üzleti biztosításokkal, és Európában a több-biztosítós rendszer mindenütt szolidaritás elvű?
a több-biztosítós rendszerben nem kellene a polgároknak a mainál többet fizetniük?
a biztosítók minden bejelentkezett biztosítottat kötelesek elfogadni, nem válogathatnak a biztosítottak között, ezért nem alakulhat ki külön szegény és gazdag egészségügy?
ott, ahol létezik vizitdíj, az egymással versengő biztosítók ennek költségeit részben vagy egészben átvállalhatják?
A sokszínű Európa
Európa egészségügyi rendszerei hasonló értékekre, de eltérő megoldásokra épülnek. Nincs "európai modell", csak európai értékrend. Minden európai ország egészségügye a szolidaritásra, a méltányosságra, a minőségre és a hatékonyságra épít. A közösségi rendszerek minden országban megadják a biztonságot és a védelmet az embereknek, és - eltérő mértékben - építenek az öngondoskodásra, az egyén érdekeltségére. Egyre több ország ismeri fel, hogy az állam nem lehet senki helyett egészséges, ez az egyénen is múlik.
A közös célokat két fő modellben valósítják meg Európa államai: társadalombiztosítási rendszert vagy állami egészségügyi szolgálatot működtetnek. A szakértők véleménye megoszlik, és ez alapján nem lehet feketén-fehéren állást foglalni egyik rendszer mellett sem. A vélemények abban többé-kevésbé megegyeznek, hogy:
az állami egészségügyi rendszerek között vannak pazarlók is, és vannak olyanok is, amelyek alkalmasak az állam költségeinek féken tartására. Mindegyikre jellemző viszont, hogy nem alkalmazkodnak a betegek igényeihez (hosszú várólisták, korlátozott választás). Ilyen rendszert működtet például Nagy-Britannia.
a több-biztosítós rendszerben nagyobb a betegek elégedettsége, választási lehetősége, jobban illeszkedik az öngondoskodás támogatásához. Ez összeegyeztethető az erős társadalmi szolidaritás és igazságosság érvényesülésével. Ilyen rendszert működtet például Németország.
Az "egybiztosítós" modell tartósan nem maradhat fenn: előbb-utóbb választani kell a klasszikus társadalombiztosítás és az állami egészségügy között.
A több-biztosítós modell ellenzői vagy bírálói az alábbi két, legfontosabb ellenérvet, aggályt szokták felhozni e megoldási javaslattal szemben:
A több-biztosítós modell szereplői üzleti alapon működnek, céljuk a profit, a nyereség maximalizálása, ezért félő, hogy a versengés, illetve a nyereségorientált működés a gyógyító munka rovására válik, hiszen az üzleti biztosítók abban érdekeltek, hogy minél többet "spóroljanak" a betegen.
Az előbbi logikai sort folytatva a modell bírálói attól is tartanak, hogy újabb társadalmi igazságtalanság forrása lehet az, ha a szolidaritási elv helyébe a profitorientált működés lép. A nyereségüket féltő biztosítók ugyanis ellenérdekeltek abban, hogy betegeskedő, hátrányos helyzetű, idős ügyfelekkel is szerződést kössenek, hiszen az ő megbetegedésük kockázata lényegesen nagyobb másokénál, így velük a biztosítók is lényegesen nagyobb rizikót vállalnának. Ezért e modell ellenzői még a szigorú törvényi garanciák ellenére is attól tartanak, hogy könnyen előállhat az a helyzet, amelyben szinte kasztrendszerszerűen válik el egymástól gazdagok és s zegények biztosítója, vagyis gazdagok és szegények egészségügyi rendszere.
Az egyes országok rendszerét az ésszerűség mellett történeti okok is meghatározzák. Amíg a II. világháború előtt a társadalombiztosítás jelentette a szolidaritás és igazságosság eszméjét, addig a II. világháború után Anglia és egyes skandináv államok mellett a volt szocialista államokban is megjelentek az állami rendszerek.
Európa "közepére" a társadalombiztosítás jellemző: a beteg által választható, versengő társadalombiztosítási rendszer van Németországban, Franciaországban, Svájcban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Ausztriában, valamint Csehországban és Szlovákiában. A régi tagállamok közül a brit államokban, Írországban és az északi országokban állami rendszerek működnek. A déli államokban kevert egészségügyi rendszerek működnek, melyek finanszírozása állami túlsúlyú.
Magyarországi dilemmák
A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy az állami egészségügy és a társadalombiztosítás között félúton megrekedt rendszer egyik modell előnyét sem hordozza markánsan, de ezt támasztják alá mindannyiunk hétköznapi tapasztalatai is. Nem teljesül az igazságosság, az egyenlő hozzáférés, az ingyenesség és a költségkontroll, de nem jelentkeznek a verseny, az öngondoskodás és a választási szabadság által kínált előnyök sem.
Ezért Magyarországon is el kell dönteni azt, hogy a beteg érdekét szolgáló, a jobb és eredményesebb ellátást biztosító tényleges versenyhez elég-e a szolgáltatók versenye, vagy szükség van a finanszírozók versenyére is, akik gazdaságosabb, eredményesebb, minőségi ellátást kényszerítenek ki a szolgáltatókból.
Ezt a vitát Magyarországon is le kell folytatni. A vita arról is szól, hogy mit gondolunk az állam szerepéről. Kimondjuk-e, hogy - erős állami szabályozás mellett - a biztosítottakért folyó verseny hatékonyabb, betegbarát megoldásokat tud produkálni? Vagy kitartunk a jelenlegi, direkt állami irányítású "egybiztosítós" rendszer mellett, azzal, hogy a biztosító mögött álló állam garanciát vállal annak valódi biztosítóként való működtetéséért, illetve az adott esetben újratermelődő hiányáért is?
Ami a vitában nem lehet alku tárgya:
1. A társadalombiztosítás szolidaritás elvű, és nemzeti kockázatközösségen alapul, azaz a biztosítók nem a hozzájuk bejelentkezett biztosítottak befizetéseiből gazdálkodnak, hanem a közös befizetések szükségletarányos részéből.
2. A több biztosító csak a biztosítottak részéről jelent választási szabadságot, a biztosítók minden bejelentkezett biztosítottat kötelesek elfogadni, nem válogathatnak a biztosítottak között, ezért nem alakulhat ki külön szegények és gazdagok biztosítója, azaz szegények és gazdagok elkülönült egészségügyi rendszere.
3. A biztosítási csomagok és a kötelező járulékmérték meghatározása az állam feladata, a biztosítók ennél csak többet ígérhetnek a biztosítottaknak, kevesebbet nem.
A biztosítók a kötelező biztosítási csomag szintjén csak a szolgáltatások minőségében, a biztosítottak érdekeinek képviseletében versenyezhetnek egymással. Eredményt, profitot azonban kizárólag az ún. kiegészítő csomagok szintjén zajló versengés hozhat a számukra.
Az egy vagy több-biztosítós modell vitáját célszerű volna még az idén eldönteni itt, Magyarországon is.
Minden ország korlátozza a támogatott gyógyszerek körét, és az azonos hatású gyógyszerek közül igyekszik csak az olcsóbbat támogatni.
Vannak országok, ahol a támogatást az adott hatású legalacsonyabb árú gyógyszerhez igazítják.
A legtöbb országban technológiaértékeléshez (tudományos bizonyítékokkal való összevetéshez) kötik az új gyógyszerek befogadását.
Az országok többsége támogatja a lejárt szabadalmi védettségű, az ún. generikus, azaz a lényegesen olcsóbb, "utángyártott" gyógyszerek alkalmazását.
Vannak országok, ahol az orvosoknak támogatási keretből kell gazdálkodniuk, és azon belül rendelhetnek támogatást a betegeik számára.
Hét országban is alkalmazzák azt a technikát, hogy recept- vagy dobozdíjként egységesítik a gyógyszerek árát a betegek számára, azaz a fixált dobozdíj felett az árat a biztosítás fizeti.
Olcsóbb helyett drágát? A gyógyszerkiadások visszafogásának nemzetközileg legelfogadottabb és napjainkban leghatásosabban alkalmazott eszköze a magas árú, originális gyógyszerek helyettesítése olcsóbb, azonos hatóanyag-tartalmú generikus készítményekkel. Az erre tett magyarországi kísérletek eddig nem jártak sikerrel, hazánkban 1997 és 2005 között a generikus gyógyszerek piaci részesedése - a nemzetközi trenddel szemben - 31%-ról 26%-ra esett vissza, azóta pedig gyakorlatilag változatlan, annak ellenére, hogy hazánk jelentős generikus gyógyszergyártói kapacitással rendelkezik.
A kormány által javasolt megoldási lehetőségek Magyarországon
1. gyógyszer-támogatási rendszer
Magyarországon a lakossági és a biztosítói gyógyszerterhek növekedését meg kell állítani. Ezért Magyarországon is alkalmazni kell az eddig ismert és az új technikákat.
A gyógyszerár és ártámogatás teljes rendszerét, folyamatát (a befogadást és az ártárgyalást) nyilvánossá tesszük. Elérjük, hogy csak bizonyítottan hatásos és költséghatékony gyógyszerek maradjanak a támogatási rendszerben, a nyilvános ártárgyalással, a versennyel pedig leszorítjuk az árakat.
Folytatjuk a generikus programot.
Az ártámogatási rendszer végleges kialakításánál megvizsgálunk minden lehetőséget: a jelenlegi százalékos ártámogatás és a legolcsóbb gyógyszer árához igazodó fix támogatási rendszert. Alternatívaként megvizsgálandó az úgynevezett dobozdíjas rendszer. Ennek lényege: a gyógyszerek térítési díja 2-3 sávban egységes (dobozdíj), így a különböző betegségben szenvedő betegek terhei egységesek, azaz nem betegségarányosak.
A gyógyszerkiadások harmadik összetevője az ár, és a támogatási rendszer mellett az orvosok rendelési szokása. Ezen is változtatunk. Megnézzük, hogy a beteg volt-e orvosnál azzal a diagnózissal, aminek alapján számára a gyógyszert felírták.
Ebben a tárgykörben Magyarországnak - sok más országhoz hasonlóan - a következő fontos kérdésekre kell megtalálnia a maga válaszait:
Indokolt-e, hogy betegségtől függetlenül dobozonként azonos árat kelljen fizetniük a betegeknek?
Az azonos hatóanyagú, egyenértékű készítményeken kívül azokat, amelyek sokkal drágábbak az e csoportba tartozó termékeknél, ki kell-e zárni a támogatási listáról?
Az ingyenesség megszüntetése a rászorulók számára a jelenleg betegséghez kötötten 100%-os támogatással rendelhető gyógyszereknél milyen dobozdíj mellett fogadható el?
2. Patikaliberalizáció
A világon sok helyütt lehet fejfájás elleni gyógyszert vagy lázcsillapítót kapni a szupermarketban, pályaudvaron, esetleg a benzinkútnál. E megoldás támogatóinak az az érve, hogy fejfájás bármikor jöhet, benzinkút pedig mindenhol van. Így folyamatosan, éjjel-nappal biztosított, hogy lehessen kapni olyan gyógyszereket, amelyek nem veszélyesek, de csökkentik a felesleges szenvedést.
Az ellenzők szerint ugyanakkor a gyógyszer kiszolgálása speciális tudást igényel, a benzinkutas nem tudja megmondani, hogy az általa árult lázcsillapító milyen kereszthatásokat produkál a többi gyógyszereinkkel, vagy például allergizálhat-e. E megoldás elutasítói ezért azt mondják, gyógyszert csak szakember adhasson ki.
Ebben a tárgykörben Magyarországnak - sok más országhoz hasonlóan - a következő fontos kérdésekre kell megtalálnia a maga válaszait:
Lehessen-e kapni egyes vény nélküli gyógyszereket szupermarketekben és benzinkutaknál, vagy minden gyógyszert továbbra is csak a gyógyszertárakban lehessen beszerezni!
FN.hu
Több-biztosítós modell: lesz verseny?
2007. június 21. Metzinger András
Az Államreform Bizottság szerint az egészségügyben a többségi állami tulajdon jó, a biztosítói oldal nem így látja. Szerintük a jelenlegi egészségbiztosítási koncepciók annyira kidolgozatlanok, hogy nem lehet róluk eldönteni, valóban meghoznák-e a versenyt.
Az elmúlt fél évben a legfőbb kérdés az volt, egy vagy több, állami vagy magán tulajdonú biztosítók lépjenek a piacra. Egy héttel a koalíció végleges döntése előtt azonban összegyúrták a felmerült kérdéseket.: így szinte biztosra vehető, hogy több vegyes tulajdonú (állami és magán) biztosító kap teret az egészségügy piacán. A kérdés az, hogy beszállnának-e a biztosítók ennyi huza-vona után egy állami többségi tulajdonú intézménybe.
Kisebbségi előny
Mihályi Péter, az Államreform Bizottság egészségügyi reformjáért felelős szakértője szerint az 51 százalékos állami részesedés melletti kisebbségi tulajdon is lehet vonzó a magántőke számára. „A magasabb tulajdoni arány több pénzbe kerül, és nagyobb felelősséggel jár. Ez persze nem zárja ki, hogy a partner ne kapna különleges jogosítványokat; ez alku kérdése, hogy ki hogyan látja a jövőt” – teszi hozzá Mihályi. A szakértő figyelmeztet, hogy Magyarországon a legnagyobb tőzsdei cégek privatizációja is így indult, azaz először csak kisebbségi részt szerezhettek a befektetők.
Fából vaskarika
A biztosítási szakma azonban nincs erről ennyire szilárdan meggyőződve. A Magyarországon jelen lévő legnagyobb biztosítótársaságok túlnyomó része nem kívánt megszólalni a témában, mondván, egyelőre túl kiforratlan a koncepció.
„Egyelőre ingoványos terepnek látszik egy, a magántőke számára 49 százalékos kisebbségi részesedést kínáló modell. Inkább hirtelen ötletnek tűnik ez, semmint stratégiai elképzelésnek” – magyarázza Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi, hogy nagyon fontos kérdés az, hogy a kisebbségi részesedés milyen jogosítványokat garantál a befektetőknek, például ki adja a menedzsmentet. Váradi szerint a mostani koncepciók inkább egy átmeneti állapotot valósítanának meg, a helyzet kevéssé volna definiált, innen pedig könnyű elmozdulni egy olyan helyzetbe, amely nem túl előnyös a befektetők számára. Váradi szerint a felvázolt koncepciók egyike sem túl vonzó a befektetőknek a nem tisztázott garanciák miatt. Úgy látja, hogy a modellek egyike sem segítene a piac megtisztításában, csak azok járnának jól, akik jó kapcsolatokkal rendelkeznek a mindenkori hatalommal.
Országosat vagy régiósat?
Vajon az országos versenyző állami tulajdonú biztosítók rendszere jobb, vagy a regionális állami tulajdonú egészségpénztárak rendszere? Ami most a politikai kommunikációban zajlik, az egy kommunikációs hókusz-pókusz, állítja Bodor András, a washingtoni székhelyű Világbank közgazdásza. "Az állami többségű biztosítókban/pénztárakban addig nem várható a magánbefektetők megjelenése, amíg nem kapnak világos képet arról, hogy milyen rendszerű piacra lépnek be, illetve garanciákat arra, hogy a befektetésük felett megfelelő üzleti döntési kontrollal bírnak" – fejti ki magánvéleményét Bodor. Ha ezt megkapják, akkor az állami tulajdoni többség mit sem számít.
Ha az állami tulajdoni többség valódi állami döntési túlsúllyal párosul, akkor elméleti szempontból nem történik semmi, az egyik állami bürokráciát egy másik állami bürokrácia váltja hasonló érdekviszonyok és működési kockázatok mellett. Praktikus államszervezési módszertani szempontból lehet jelentősége egy ilyen váltásnak, mert az államreformerek joggal gondolhatják, hogy könnyebb tiszta lappal indulva regionális állami intézményeket építeni magasabb hatékonysági színvonal elvárása mellett, mint a létező tb/Egészségbiztosítási Pénztár bürokráciát megreformálni.
Országosat!
A két modell közül Váradi egyébként az országosat választaná. Egyfelől sem a populáció, sem a terület nagysága nem akkora, amellyel ne lehetne megbirkózni. Másfelől így jobban elemezhetővé válnának a betegirányítási folyamatok, így könnyen kiderülhetne, hogy az optimális megoldás túlmutat a régiós rendszeren. Ugyanakkor úgy véli, hogy régiós rendszer esetén az adott biztosító előnyös alkupozícióba kerülhet az adott régióban. Azonban „idegen” összefonódások torzíthatják ezt a képet. Váradi nem tart attól, hogy az elképzelések szerint egy idő után a régiós szereplők országossá válása veszélyes helyzetet teremtene a biztosítóknak. „Állami cégek között ritkán alakul ki verseny, és azt sem látom, hogy mi pezsdítené a versenyt. De ha mégis, akkor sem valószínű, hogy az ügyfelek pár százalékánál többen mozdulnának” – állítja Váradi.
Kvázi verseny
Bodor sem számít éles versenyre: „Az egészségügyi finanszírozásban megjelenő verseny, azaz több egymással versengő biztosító belépése a rendszerbe hozhat eredményeket, de egy olyan közegben, ahol jövedelmi helyzettől függetlenül azonos színvonalú ellátást várunk el – és ahol ezért egységes bér-jövedelem arányos járadékfinanszírozás mellett működő egészségügy fenntartásában konszenzus van – a finanszírozási verseny megjelenése csak korlátozott jelentőségű lehet” – teszi hozzá. Más szavakkal élve, a biztosítók közötti verseny inkább csak „kvázi versenyt" jelent, amíg a fogyasztó nem maga finanszírozza a maga által kiválasztott tartalmú szolgáltatáscsomagot. A nyugdíjpénztárak hazai fejlődése mutatja, hogy a nagyon különböző teljesítményű és költségszintű pénztárak közötti elvi verseny ellenére csak nagyon kevesen lépnek át egyik pénztártól a másikhoz, teszi hozzá.
Alapaggály
Váradi szerint a legnagyobb aggályt az E-alaphoz (Egészségbiztosítási Alap) való hozzáférés körüli tisztázatlan helyzet okozza. (Az Egészségbiztosítási Alapot jelenleg az OEP kezeli. Ide tartozik többek között a Gyógyszerkassza és a kórházak finanszírozása is. A vizitdíj azonban nem tartozik bevételi forrásai közé.) „Tisztázni kell, hogy kinek a kezében lenne az alap? Ki kell zárni, hogy az alap politikai játszmák tárgya legyen! Azt is tisztázni kell, hogy ha esetleg profit keletkezik, azzal mi legyen. Ennek a megfelelő működtetéséhez komoly szabályozási háttér szükséges” – teszi hozzá. Váradi szerint ennek hiányában egymást megbénító döntések születnének, így a vegyes cég sem az állami, sem a privát érdekeknek (többek közt profit, transzparencia) nem felelne meg. Mihályi egyetért abban, hogy az E-alap működésének hátterét komolyan kell szabályozni.
Lokális monopólium
Bodor szerint a szolgáltatók közötti verseny szükségessége esetén azt is figyelembe kell venni, hogy a kisebb településeken élő közösség szolgáltatói, illetve a magas költségű infrastruktúrát igénylő prémiumszolgáltatásokat nyújtók a jelenlegi körülmények között kvázi lokális monopóliumokként működnek. Így nem kényszerülnek rá, hogy hátrányos alkupozícióban ácsingózzanak a versengő biztosítóknál azért, hogy azokkal szolgáltatási szerződést kötve több potenciális pácienshez jussanak el. A szolgáltatási színvonal növekedése, illetve a verseny által korlátozott költségszínvonal csak olyan területeken képzelhető el, ahol több szolgáltató is tudja nyújtani ugyanazt az egészségügyi szolgáltatást ugyanazoknak a pácienseknek.
Torz verseny
Világosan kell látni, hogy a magántőke megjelenése az egészségügyben két teljesen elkülönülő területen hozhat versenyt, és az ezzel összefüggő (potenciálisan) magasabb hatékonyságot és szolgáltatási színvonalat, állítja Bodor. „Egyrészt verseny alakul ki az egészségügyi szolgáltatók (kórházak, rendelők, orvosok stb.) között, másrészt – ha ez a piaci szegmens is megnyílik – verseny alakulhat ki az egészségügyi szolgáltatókat finanszírozó biztosítók között”.
Bodor hozzáteszi: a szolgáltatók közötti verseny immár elindult Magyarországon, de torz formában. „Mivel a finanszírozás egy adminisztratív monopólium, a tb és annak pontrendszere kezében van, viszonylag rendszertelen módon különültek el a profittal kecsegtető és csak az ellátási kötelezettség miatt fennmaradó egészségügyi szolgáltatások. A helyzet sajátosságát tetézi, hogy az állami tulajdon dominál az egészségügyben, de sok esetben a nyereséges üzletágakban kialakuló magánrendelések is az állami infrastruktúrát használva és annak létrehozatali és fenntartási költségeit meg nem fizetve működnek. A nem világos érdek-összefonódások rendszere és az intézményes elszámoltathatatlanság a korrupció melegágya, elég ha a gyógyászati segédeszközök tb-finanszírozása területén kialakult botrányokra tekintünk vissza” – állítja Bodor.
Idő kell
A jó piaci modell megszerkesztése időt igényel, csakúgy, mint az átmenet, állítja Bodor. „Hajlamosak vagyunk megfeletkezni arról, hogy Magyarországon már volt egy állami szabályozás által vezérelt – hosszú átmenettel együtt járó – sikeres biztosítási reform. Egészen a 90-es évek elejéig a kötelező jármű-felelősségbiztosítás díja a benzin árába volt beépítve, amely torz ösztönzőkkel operálva össznépi játékot indukált az egymásnak kitöltött betétlapok útján finanszírozott gépjármű-felújítások terén. Az állam magánbiztosítókra alapozott új biztosítási rendszert hozott létre, amelyben mindenki kötelezően választott magának biztosítót, de a szolgáltatás tartalma és annak az ára eleinte államilag szabályozott volt. Egy átmeneti időszak után az állam kivonult az árak meghatározásából, és ma már az vált össznépi játékká, hogy évenként megtaláljuk a legkedvezőbb feltételeket nyújtó biztosítót.” Habár az egészségügyi kockázatok világa nem analóg a gépjárműforgalom kockázataival, a hivatkozott biztosítási reform és átmenet számos hasznosítható tapasztalatot hozhat az egészségbiztosítási reform területére is, teszi hozzá Bodor.
FN.hu
2008-tól jöhet a több biztosítós modell
Kuncze Gábor hétfőn elmondta: vállalható kompromisszumot kötöttek az MSZP-vel az egészségügy átalakításáról. A következő két évben megteremtik az átalakítás hátterét és az OEP-et valódi biztosítóvá teszik, ezután vizsgálják csak meg, hogy a liberálisok több biztosítós modelljét be lehet-e vezetni.
A Liberális Egészségügyi Tanács ülését követően Kuncze Gábor és Molnár Lajos sajtótájékoztatón ismertette az MSZP és az SZDSZ közti kompromisszumot az egészségügy átalakításáról. Az eseményen egyébként részt vett Kökény Mihály, az MSZP egykori egészségügyi minisztere, az OEP főigazgató-helyettese és a szlovák egészségügyi reform kidolgozója is. A kamara képviselője azonban távol maradt.
Az SZDSZ elnöke elmondta, 2006-ban és 2007-ben a cél, hogy megteremtsék a több biztosítós modell feltételrendszerét és törvényi hátterét. Az intézményrendszer kialakítása magában foglalja az MSZP javaslatát, amely szerint az OEP-et valódi biztosítóvá alakítják át, társaság formájában. Ezen kívül egy intézményt is felállítanak, amely felügyeli majd a folyamatot, illetve később a biztosítókat is.
A tervek szerint a koalíciós partnerek 2007 végén vizsgálják majd meg, hogy meg lehet-e nyitni a kaput a több biztosítós modell felé, a kormány elfogadja-e az SZDSZ álláspontját. Ha igen, 2008-tól nyitják meg a piacot a biztosítók előtt. Kuncze Gábor elmondta, ez pártja számára elfogadható kompromisszum. A liberális párt elnöke újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: még nem dőlt el, melyik koalíciós párt kapja meg az egészségügyi tárca irányítását.
Szlovák tapasztalatok
A pártelnök a vizitdíj bevezetését firtató kérdésre elmondta: ez későbbi téma, amelyet a kormányprogram nyilvánosságra hozásakor és tárgyalásakor kell megvitatni - írja az MTI. A testület ülésén a szlovák egészségügyi reform egyik kidolgozója, Peter Pazitny kormánytanácsadó számolt be a több biztosítós rendszer bevezetésének tapasztalatairól. Peter Pazitny a sajtótájékoztatón cáfolta azokat a híreket, miszerint a szlovák rendszer összedőlne. Elmondta: az 1994-ben bevezetett több biztosítós rendszerben 10 év alatt a piac egyharmadát vették át a rendszerbe újonnan belépett biztosítók a korábbi nagy állami biztosítótól.
A szakértő kifejtette: Szlovákiában jelenleg öt egészségügyi biztosító működik, a legnagyobb, az állami biztosító jelenleg a piac 66 százalékát birtokolja, de a 2004-ben bevezetett versenyösztönző intézkedések következtében ez öt éven belül 50 százalék alá csökken. Hozzátette: a biztosítókat és a szolgáltatókat az egészségpiaci felügyelet kontrollálja, amelynek vezetőjét a kormány nevezi ki. Kitért arra, hogy a kórházak részvénytársaságként működnek, egyéni bérrendszerrel, a 2003-ban bevezetett vizitdíjból befolyt összeget pedig a minőségfejlesztésre fordítják. Pazitny beszélt arról, hogy a vizitdíj bevezetésével szerinte bekerült a rendszerbe a racionalitás: hatására csökkent a vizitek száma, de emellett nem csökkent a hozzáférés - mondta.
Egészségbiztosítás: sokan pórul járhatnak az érdekvédők szerint
2007. október 15. hétfő 16:34:00
A szakszervezetek és a kormány képviselői elbeszéltek egymás mellett az egészségbiztosítás reformjáról szóló hétfői OÉT-ülésen, így érdemi előrelépés nem történt. A kabinet képviselői egy jobb, igazságosabb rendszerről szóltak, az érdekvédők viszont arra kérik a kormányt, vonja vissza javaslatát, derül ki az mfor.hu tudósításából.
A szakszervezetek egyöntetűen elutasították a kormány egészségbiztosítási reformjára vonatkozó javaslatát az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) hétfői ülésén. Szerintük az általuk reformvíziónak nevezett átalakítás alapvető célja - igazságosabb, jobb és fenntartható rendszer létrehozása - ez alapján nem biztosított. Kormányzati oldalról jelezték: a fenntarthatóság nem azonos a teljes finanszírozással. Ehelyett egy hatékony rendszer gazdasági fedezetét kell megteremteni.
A munkaadói érdekképviseletek képviselői hiányolták, hogy a javaslat előkészítésében nem vehettek részt. Mint mondták, hosszú tárgyalási folyamatra lenne szükség, amelynek reményeik szerint a hétfői ülés csak a kezdete.
Az üzleti szereplőket kizárnák az érdekvédők
A szakszervezetek a több biztosítós rendszert csak üzleti szereplők nélkül tudják elfogadni, szerintük a profitérdeket ki kell zárni. Kincses Gyula államtitkár erre reagálva elmondta: nem szeretnének üzleti biztosítás alapú rendszert, a profit bevonásától azonban nem zárkóznak el, mivel az „egészségnyereséget” fog hozni.
Borsik József, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a legnagyobb probléma, hogy az üzleti biztosítókkal megszűnik a nemzeti kockázatközösség. Utóbbi megállapítást Kincses Gyula szintén cáfolta. A szakszervezeti elnök úgy vélte, az üzleti garancia jelentős túlsúlyban van az ellátotti garanciával szemben. Hiányzik azoknak a szankcióknak a megnevezése is, amelyekkel a jogszabályt sértő biztosítókat sújtanák, tette hozzá.
A szakszervezetek szerint nem tisztázott a fejkvóta-rendszer kialakítása sem. Úgy vélik, félő, hogy a szolidaritás megbontása egy visszafordíthatatlan, káros folyamatot fog elindítani. Ennek az lehet az eredménye, hogy a krónikus, idős betegek kiszorulhatnak az ellátásból. Az államtitkár erre reagálva közölte, hogy eddig is kétmillió ember ellátása szerveződött fejkvóta alapján, és bár a rendszer rosszabb volt, mégis működött.
Tiltakozó akciót szerveznek
A Liga szakszervezetek a humánmegoldásokat hiányolták a javaslatból: fájlalták, hogy a rendszerben dolgozó munkavállalókat teljes mértékben mellőzte a kormány a javaslat megfogalmazásakor. Bejelentették: november 21-ére tiltakozó akciót szerveznek, ha addig nem sikerül megállapodni.
Kincses Gyula elismerte: a benyújtott anyag gyengesége, hogy nem foglalkozik azzal, mi lesz a munkavállalókkal. Hozzátette: önmagában a rendszerben nem jelennek meg a dolgozók mint szereplők, hiszen a pénztár és a szolgáltatók között alakul ki jogviszony.
Pataki Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke kifogásolta, hogy a koalíciós pártok "ideológiai vitát folytattak" a problémáról. A kompromisszumos megoldás - mint mondta - nem biztosítja egyik fél szándékát sem, ráadásul az új rendszer sokkal több pénzbe fog kerülni. Ugyanakkor a kormányzati fél szerint a működési költség növekedése nélkül elképzelhetetlen a hatékonyabb működés.
Pataki Péter jelezte: a javaslatból az sem derül ki, hány pénztár lesz az új rendszerben, mi lesz a pénzbeli ellátásokkal, például a táppénzzel (utóbbi miatt a munkaadói oldal is jelezte aggályait).
Több szakszervezeti vezető felhívta arra a figyelmet, hogy a szolgáltatókat kellene versenyeztetni, nem pedig a pénztárakat. Erre - mint mondták - a kormány javaslata alapján nem látnak biztosítékot.
Azzal kapcsolatban, lesznek-e további tárgyalások az érdekvédőkkel, a kormányzati oldal jelezte: "a megfelelő formában" vissza fognak térni a kérdésre.
Kovács Zita
Menedzsment Fórum
Egészségbiztosítás: évente kétszer lehetne váltani
2007. október 31. 16:13 | Utolsó módosítás:2007. október 31. 16:16
-> a bejegyzés folytatódik...
címkék: biztosításTöbb biztosító az egészségügyben
2007.01.02. 10:39 szerk.
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tevékenységének felfüggesztése 2006. november 30-a napjának elteltével lejár. Ezáltal az Egyesület 2006. december 1-jétől ismét jogosulttá válik kgfb-ajánlatok befogadására. Az év végéig tartó átszerződési időszakban így olyan biztosított ügyfelek is kgfb-szerződést köthetnek az Egyesületnél, akik előzőleg azt felmondták valamely más piaci szereplőnél- olvasható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) közleményében
címkék: biztosításkötelező biztosítás
2006.12.26. 20:31 szerk.
Előzetes becslések szerint a 3 és fél millió autós mintegy 10 százaléka döntött úgy december 1-jéig, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a jövő évre más biztosítónál köti meg. Nekik a fenti időponton túl további, a közeljövőben lejáró határidőket is figyelembe kell venniük. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az alábbiakban néhány olyan lehetséges problémára hívja fel a figyelmet, ami kis odafigyeléssel elkerülhető. Ezzel számottevő pénz, és sok bosszúság takarítható meg.
címkék: biztosításkötelező biztosítás